A Szombathelyi Járásbíróság egy év időtartamra próbára bocsátotta azt a két férfit, akikkel szemben a Szombathelyi Járási Ügyészség foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt emelt vádat - közölte csütörtök este a Szombathelyi Törvényszék annak az ügynek a kapcsán, mely még 2023 novemberében történt
Gázszivárgás gyanúja miatt ürítették ki a szombathelyi uszodát 2023. November 22. 13:01 .
Mint az ügy leírásából kiderül, egy teherautósofőr (I. rendű vádlott) sósavat és nátrium-hipoklorit oldatot szállított a szombathelyi uszodába. A vegyszerek átfejtésében a fürdő villanyszerelője (II. rendű vádlott) is segített, bár ez hivatalosan nem volt a munkaköri feladata. Mindkét dolgozó kapott képzést a veszélyes anyagok kezelésére, mégis hibát követtek el.
A baleset akkor történt, amikor a sósavat nem a megfelelő tartályba töltötték, hanem véletlenül a nátrium-hipoklorit oldat mellé. A két anyag reakcióba lépett egymással, és veszélyes klórgáz keletkezett, ami bejutott az uszoda szellőzőrendszerébe, onnan pedig az egész épületbe terjedt.
A gáz miatt 27 ember – köztük a két vádlott is – enyhe, nyolc napon belül gyógyuló mérgezéses tüneteket szenvedett el. A villanyszerelő gyorsan cselekedett: leállította a szivattyút, elzárta a csapot, és kikapcsolta a szellőzést, így csökkentve a károkat.
A bíróság megállapította, hogy a balesetet a biztonsági szabályok megszegése okozta, mivel a vádlottak nem ellenőrizték megfelelően, hová kerül a sósav. Az ítélet pedig jogerőre emelkedett, mivel minden érintett elfogadta a döntést.