Ahogy megszerezte az anyagot, be is tolta, majd autóba pattant - a kőszegi bíróság előtt az ügy

Mivel belefutott a rendőrségbe.

A Kőszegi Járási Ügyészség bódult állapotban elkövetett járművezetés vétsége és kábítószer birtoklásának vétsége miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki a vádirat szerint 2024 júliusában lakott területen belül, kábítószer megszerzését és fogyasztását követően vezetett személygépkocsit. A sofőr vezetői engedélyét az intézkedő rendőr a helyszínen elvette - számolt be az esetről pénteken a Vas Vármegyei Főügyészség.

A férfi ezzel megszegte a KRESZ azon rendelkezését, mely szerint járművet az vezethet, aki a vezetési képességre hátrányosan ható szer befolyása alatt nem áll. A járási ügyészség ezért közúti járművezetésétől eltiltás kiszabását is indítványozta a vádlottal szemben, akinek a büntetőjogi felelősségéről a Kőszegi Járásbíróság fog dönteni.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló