A Közútkezelő egyik útfelújítást végző munkatársát gázolták halálra Borsodban péntek délelőtt (frissítve)

A másik sérültet is újra kellett éleszteni, életveszélyes sérülésekkel szállítottak kórházba, ahol később meghalt.

Halálos baleset történt péntek délelőtt a 26-os főút sajóbábonyi elágazásánál, ahol egy személyautó két gyalogost ütött el. Az egyikük a helyszínen életét vesztette, a másik súlyos, életveszélyes állapotban került kórházba.

A tragikus esetet a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság erősítette meg, és közleményük szerint a baleset következtében teljes útlezárást rendeltek el a főút Miskolc felé vezető szakaszán.

Frissítés: Meghalt a 26-os főút sajóbábonyi elágazásánál történt baleset másik sérültje is

Meghalt a 26-os főút sajóbábonyi elágázásánál történt balesetben az a 71 éves nő, akit egy 45 éves férfivel együtt gázolt el egy személyautó péntek délelőtt - közölte Facebook-oldalán a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei rendőrség.

Közösségi oldalukon azt írták, a férfit és a nőt egy 41 éves férfi ütötte el. A 45 éves sajóecsegi férfi még a helyszínen életét vesztette, a 71 éves rudabányai nő kórházba szállítás után halt meg.

A helyszínelés adatai szerint az idős nő feltehetően műszaki hiba miatt állt meg autójával az útpadkán, az arra közlekedő sajóecsegi férfi pedig segíteni akart neki, ekkor sodorta el őket autójával a 41 éves férfi.

A boon.hu információi szerint az elgázolt gyalogosok a Magyar Közút munkatársai voltak, akik útfelújítást végeztek az érintett szakaszon. A balesetben egyikük a helyszínen meghalt, míg kollégáját újraélesztést követően életveszélyes sérülésekkel szállították el a mentők.

Dobi Tamás, a rendőrség sajtóreferense az MTI-nek elmondta: a baleset körülményeit még vizsgálják, a helyszínelés és mentés ideje alatt a forgalmat elterelték.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló