Börtönőrt akart megerőszakolni egy életfogytiglanos elítélt

Ennek érdekében egy WC-pumpából ütőeszközt készített, áldozatát pedig lepedőcsíkokkal akarta megkötözni.

Vádat emeltek azzal az életfogytiglani büntetését töltő elítélttel szemben, aki a Szegedi Fegyház és Börtönben megpróbált megerőszakolni egy dolgozót - tájékoztatta a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.

Grósz Tamás közölte, a férfit szexuális erőszak bűntettének kísérletével vádolják mint erőszakos többszörös visszaesőt.

Az életfogytiglani büntetését töltő férfi a vádirat szerint 2023 nyarán elhatározta, hogy megerőszakolja a fegyház egyik női munkatársát. Ennek érdekében egy WC-pumpából ütőeszközt készített, áldozatát pedig lepedőcsíkokkal akarta megkötözni. Tervének az is része volt, hogy tette után öngyilkosságot követ el.

A férfi 2023. augusztus végén a sértett irodájában takarítást színlelt, majd hátulról leütötte a nőt. Az eszméleténél maradt sértettnek sikerült segítségért kiáltania, így a közelben dolgozó alkalmazottak és három elítélt a segítségére siettek.

A Szegedi Járási Ügyészség arra az esetre, ha a vádlott beismeri bűnösségét és lemond a tárgyalásról, tíz év szabadságvesztés kiszabását indítványozta vele szemben - közölte az ügyész.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló