Ismert magyar motoros halt meg tegnap közlekedési balesetben Győrben

Sávváltás közben ütötte el egy terepjáró a motorost, aki egy oszlopnak csapódott.

Tragikus közlekedési baleset történt szerda este Győrben – számolt be a Kisalföld.hu. Egy Audi Q5 típusú személygépkocsi sávváltás közben, a Szent István út és a Csipkegyári út kereszteződésénél elütött egy motorkerékpárost, és egy oszlopnak lökte. A baleset következtében a motoros olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy az életét az újraélesztési kísérletek ellenére sem lehetett megmenteni.

A Hegylakók.hu információi szerint az áldozat a 49 éves Varga Ákos „Alma” volt, aki a magyar motorsport egyik legismertebb alakjaként vált ismertté. Ő volt az első magyar motoros, aki sikeresen teljesítette a Dakar-ralit, és több hazai, valamint nemzetközi terepversenyen is kiemelkedően szerepelt. Neve összeforrt a hazai motorsporttal, különösen a tereprali és enduró szakágban.

A motoros a Dunacenter közelében haladt a belváros irányába, amikor az autós – vélhetően figyelmetlenségből – sávváltás közben elütötte. A rendőrség megkezdte a baleset körülményeinek kivizsgálását.

Simon Róbert Balázs, győri országgyűlési képviselő is megemlékezett róla közösségi oldalán.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló