Habár sokáig csend volt a Fidesz korábban beharangozott „nagytakarítása” körül, május 13-án késő este Halász János fideszes képviselő benyújtotta A közélet átláthatóságáról szóló törvénycsomagot - hívta fel a figyelmet a 444.hu, mely összefoglalót is készített annak tartalmából.
E szerint a javaslat
a Szuverenitásvédelmi Hivatalt ruházná fel azzal a jogkörrel, hogy jegyzéket készítsen azokról a szervezetekről, amelyek véleménye szerint veszélyeztetik Magyarország szuverenitását.
A törvény jelentős korlátozásokat vezetne be az érintett szervezetekkel szemben. Ezek a civil vagy gazdasági társasági formában működő csoportok nem részesülhetnének többé a személyi jövedelemadó 1 százalékos felajánlásaiból, és külföldi támogatásokat is csak a NAV engedélyével fogadhatnának el. Ezen felül vezetőiknek, alapítóiknak és ellenőrző testületi tagjaiknak vagyonnyilatkozatot kellene tenniük, amit a nyilvánosság számára elérhetővé tennének.
A javaslat szerint ezek a szervezetek és vezetőik a terrorizmus finanszírozása elleni törvény alapján „kiemelt közszereplőnek” minősülnének. A törvénytervezet a külföldi támogatásból végzett közéleti tevékenységet – ha az a kormány szerint sérti az ország demokratikus berendezkedését, nemzeti egységét vagy más alkotmányos értékeit – a nemzeti szuverenitás veszélyeztetésének tekinti.
Kiemelten védendő értékek közé sorolja a javaslat többek között Magyarország független és demokratikus jogállamiságát, a határon túli magyarokért való felelősséget, a család és a biológiai nemek elsődlegességét, valamint az ország keresztény kultúráját. Ha egy szervezet ezekkel szemben foglal állást, vagy ilyen célokat támogató külföldi adományokat fogad el, az szintén a szuverenitás megsértésének minősül.
A törvény kiterjed minden olyan vagyoni hozzájárulásra, adományra, kölcsönre vagy szolgáltatásra, amit egy szervezet külföldi államtól, kettős állampolgártól, külföldi szervezettől vagy természetes személytől közvetlenül vagy közvetve kap. A bankokat köteleznék arra, hogy figyelemmel kísérjék a feketelistára került szervezetek számláit, és ha engedélyköteles támogatást észlelnek, akkor legfeljebb öt napra felfüggesszék a hozzáférést.
A NAV ilyen esetben eljárást indít, amely során akár 180 napra is blokkolható a pénzösszeg. A törvény a banktitkot is feloldja a Szuverenitásvédelmi Hivatal számára, így a pénzintézetek nem hivatkozhatnak titoktartási kötelezettségre. Amennyiben a NAV úgy ítéli meg, hogy a szervezet tevékenysége külföldi érdekeket szolgál, elrendelheti a támogatás visszautalását a külföldi félnek, fellebbezés esetén azonnali jogvédelem nem kérhető.
Ha egy szervezet engedély nélkül vesz fel támogatást, annak összegét be kell fizetnie a Nemzeti Együttműködési Alapba, emellett akár a támogatás 25-szörösének megfelelő bírságot is kiszabhatnak. Ismételt jogsértés esetén a szervezet betiltása is lehetőségként szerepel. Az adatszolgáltatási kötelezettség kiterjed minden kapcsolódó dokumentumra, és a NAV akár házkutatás keretében is lefoglalhatja az adatokat.
A törvény a kihirdetését követő harmadik napon lépne hatályba, de az adó 1 százalékára vonatkozó korlátozások csak a következő adóévtől lennének alkalmazhatók.
Felhívjuk olvasóink figyelmét, hogy a tervezet egyik elszendergője a Nyugat.hu is lehet - s vele együtt ti is, akiknek nem tudunk majd információkat adni, cikkeket írni. Vagyis a Nyugat.hu támogatása most különösen fontos. Az adód 1%-át most még biztosan felajánlhatod nekünk.