Két kislány molesztálásával vádolnak egy 59 éves volt katolikus papot Polgáron – számolt be az RTL Híradó. Az ügy nyílt tárgyaláson került a bíróság elé, a vád szerint a férfi hittanórák után tartotta vissza a gyerekeket a tanteremben, és egyiküket – aki még 12 éves sem volt – egyszer, a másikat több alkalommal is megfogdosta a mellénél. Az egyik esetben a lányt a hajánál fogva húzta vissza a terembe.
A kislány otthon mondta el a történteket, édesanyja pedig feljelentést tett. Ezt követően a férfit az egyház felmentette a papi szolgálat alól, az iskolából is elküldték. Három hónapig letartóztatásban volt, jelenleg bűnügyi felügyelet alatt van, és továbbra is tagadja a vádakat. Azt állítja, ártatlan, és csupán véletlenül húzta meg az egyik lány haját.
Az ügyészség nyolc év fegyházbüntetést kért a férfire, valamint azt is, hogy ne bocsáthassák feltételes szabadságra. A következő tárgyalást zárt ajtók mögött tartják, ahol videófelvételeket is bemutatnak majd bizonyítékként.