Kósa Lajos rendkívüli bizottsági ülésen akarja kideríteni, hogy Ruszin-Szendi ukrán álláspontot képvisel-e

Mint írja, tiszta vizet öntenek a pohárba.

Kósa Lajos, a parlament honvédelmi és rendészeti bizottságának fideszes elnöke bejelentette, hogy rendkívüli bizottsági ülést hívnak össze annak tisztázására, „hogy Ruszin-Szendi Romulusz valóban ukrán álláspontot képviselt-e a NATO-ban”. A rendkívüli ülést június 5-én tartják.

Kósa közösségi oldalán azt írta, Magyarország ellen példátlan lejárató kampány zajlik, amelyben titkosszolgálati eszközöket is bevetnek. Hangsúlyozta, ilyen körülmények között elengedhetetlen, hogy világosan kiderüljön: a korábbi vezérkari főnök kinek az érdekeit szolgálta, hogyan járt el, illetve meghamisította-e az erről készült jelentéseket. „Tiszta vizet öntünk a pohárba” – fogalmazott a politikus.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet