Autójával elsodorta a kerékpárost Szombathelyen: tanúkat és a baleset okozóját keresi a rendőrség

Videót is közzétettek a balesetről.

A Szombathelyi Rendőrkapitányság közúti baleset gondatlan okozása vétség gyanúja miatt büntetőeljárást folytat ismeretlen tettessel szemben - közölte csütörtökön a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Mint írták, március 3-án 11 óra 10 perckor, egy ez idáig ismeretlen személy által vezetett, ismeretlen rendszámú, sötét színű személygépkocsi közlekedett a Stromfeld Aurél utcában, a Verseny utca felől a 11-es Huszár út irányába. Haladása során az útkereszteződéshez érve a kihelyezett „Elsőbbségadás kötelező!” jelzőtábla utasításait figyelmen kívül hagyva, egyenesen az Arad utca irányába behaladt az útkereszteződésbe és járműve jobb oldalával elsodorta, a neki jobbról a 11-es Huszár úton érkező és a belváros felé tartó kerékpáros nőt. Az ütközés következtében a kerékpáros az úttestre esett. Ezt követően ismeretlen személy a járművével megállt, beszéltek egymással, majd a gépkocsivezető ismeretlen helyre távozott. A kerékpáros kórházi ellátása során megállapították, hogy a balesetben nyolc napon túl gyógyuló sérülése keletkezett.

A körülmények teljes körű tisztázása érdekében a Szombathelyi Rendőrkapitányság kéri annak a sötét autót vezető nőnek és utasának a jelentkezését, aki gépkocsijával a szabályosan közlekedő kerékpárossal ütközött, valamint olyan tanúkét, akik a baleset bekövetkezésével kapcsolatban érdemi információval rendelkeznek.

Jelentkezni lehet személyesen a Szombathelyi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán vagy telefonon a nap 24 órájában elérhető, 06/94/521-011-es számon, illetve a Telefontanú ingyenes, 06/80/555-111-es zöldszámán vagy a 112-es központi segélyhívón!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló