Hálaadó szentmisével ünneplik Orbán Viktor születésnapját

De nem ez lesz az első.

„A hagyományokhoz híven idén is lesz hálaadó szentmise hazánkért, népünkért, vezetőinkért, Orbán Viktor miniszterelnökért. A misét Osztie Zoltán katolikus plébános celebrálja a Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébániában, május 31, szombaton,17.00 órai kezdettel” – áll a Polgári Mulató által meghirdetett esemény ismertetőjében, melyre a hvg.hu hívta fel a figyelmet.

Osztie Zoltán nem először vesz részt ilyen rendezvényen: ő tartotta a miniszterelnök 50. születésnapja alkalmából celebrált misét is, és az elmúlt években is gyakran vezette a születésnaphoz kötődő egyházi szertartásokat.

A lap azt is hozzátette, hogy nevéhez korábban egy komolyabb vitát kiváltó kezdeményezés is kötődött, ugyanis azt javasolta, hogy a holokauszt nemzetközi emléknapján Horthy Miklósért mondjanak imát. Ez végül nem valósult meg, miután Erdő Péter bíboros jelezte, hogy nem lenne helyénvaló.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet