Sajtóértesülések szerint legalább nyolc ember életét vesztette Grazban egy iskolai támadás következtében, több diák és tanár pedig súlyosan megsérült - írta meg a Hvg, a Reutersre és több osztrák lapra hivatkozva.
A rendőrség megerősítette, hogy jelenleg is zajlik egy művelet a Dreierschuetzengasse nevű utcában, ahol egy középiskola található, de további részleteket nem közöltek.
A BBC közlése szerint lövések hallatszottak a környéken, amelyet követően a rendőrségi helikopter is érkezett a helyszínre. A lap szerint a sérültek között diákok és tanárok is vannak, az elkövető feltehetően egy iskolai vécében öngyilkos lett. A Kronen Zeitung bulvárlap információ szerint nyolcan vesztették életüket a támadásban, bár a részleteket hivatalosan nem erősítették meg.
Az ORF információi szerint a hatóságok jelenleg az épület kiürítését végzik. Egyelőre nem világos, hogy a feltételezett elkövető a jelentett áldozatok között van-e.
Frissítés
A Kurier nevű osztrák lap azt írta, a hatóságok helyi idő szerint 11:37-kor közölték, hogy a helyzet már biztonságos. Az ORF információi szerint az incidensnek - az elkövető diákkal együtt - kilenc halálos áldozata van: egy felnőtt és nyolc diák. Több súlyos sérült is tudni.
Az elkövető két osztályteremben adott le lövéseket. A lap szerint a hatóságok nem zárják ki azt sem, hogy volt egy tettestársa is.
Frissítés
Az osztrák Belügyminisztérium eddig tíz halálos áldozatot erősített meg. „Salzburger Nachrichten" beszámolója szerint az elkövető 22 éves és az iskola egyik volt diákja. Állítólag két fegyvert, egy pisztolyt és egy sörétes puskát vitt magával, és a volt osztálytermében lövöldözött. A beszámoló szerint a fegyvereket legálisan birtokolta. Hivatalos sajtótájékoztatót 15 órakor tart Gerhard Karner belügyminiszter és Christian Stocker szövetségi kancellár.
Kedden délután 15 órakor sajtótájékoztatót tartott az osztrák rendőrség, amelyről ide kattintva
“A fiam felhívott, hogy azt hiszi, meg fog halni” - Sajtótájékoztatót tartott az osztrák rendőrség a grazi lövöldözésről 2025. June 10. 16:07 olvashat.