Kocsmai bunyók
Péntek éjjel az egyik szombathelyi sörözőből jeleztek verekedést. Mint kiderült, két helybeli veszett össze, a vita verekedéssé fajult. Az ügyben garázdaság miatt indult eljárás. Szombaton este Szentgotthárd egyik kocsmájában is elcsattant egy pofon. Egy helybeli férfit ütött arcul egy ismeretlen, aki aztán elmenekült.
Vasárnap hajnalban pedig Meggyeskovácsiban, az egyik söröző előtt keveredett szóváltásba és dulakodásba három helybeli férfi. Egyikük könnyebben megsérült, előállították őket,.
Kölcsönvette a kocsit
Vasárnap délelőtt jelentették, hogy eltűnt egy személygépkocsi a Welter K. utcából. A járőrök a Zanati úton találtak rá a gépkocsira, és hamarosan a sofőrt is elkerítették. Mint kiderült, a tulajdonos közeli ismerőse, aki közepesen ittasan, vezetői engedély nélkül használta a járművet.
Megölte a tyúkokat Vasárnap délelőtt jelezte a sértett, hogy kemenesmihályfai házánál a szomszéd kutyája 20 tyúkot pusztított el. Az állat a rossz kerítésen át jutott be az udvarba és okozott kb. 80 ezer Ft kárt.Pulykáknak vittek gyógyszert
Vasárnap délután az egyik bobai telephely épületébe hatoltak be ajtóbefeszítéssel ismeretlenek, majd öt liter pulykagyógyszert vittek el. A kár kb. 30 ezer Ft.
Vadbalesetek
Vasárnap este pápai autós ütközött vaddisznóval a 88-as főúton Sárvár felé haladva. Személyi sérülés nem történt. Meggyeskovácsinál pedig körmendi autós ütött el egy őzet. A vad a helyszínen kimúlt.
Ellopta az akkumulátort
A szombathelyi Vási utcában parkoló Suzukiból szerelték ki és vitték ismeretlenek az akkumulátort a hétvégén.