Visszavonul az Életünk szombathelyi folyóirat főszerkesztői posztjáról Alexa Károly - bemutatjuk az új főszerkesztőt

Az irodalmi, művészeti és kritikai folyóirat vezetését Vincze Bence veszi át, aki korábban az f21.hu művészeti vezetője volt.

Tegnap mutatták be az Életünk irodalmi, művészeti és kritikai folyóirat 2025/2. számát, a bemutatón pedig elbúcsúztatták Alexa Károly főszerkesztőt, aki egészen 2004-től, tehát 21 éven keresztül volt a folyóirat főszerkesztője.

Alexa Károly búcsúztatója
Savaria Forum/Nagy Jácint
A szabad sajtót egyre több támadás éri. Segítsd a hiteles újságírást helyben is!
Támogatom

A József Attila-díjas Alexa Károly rendkívül gazdag életművel rendelkezik, alapítótagja az MDF-nek, volt az MTI vezérigazgatója, a Magyar Hírlap kulturális rovatvezetője, a Magyar Televízió hírtanácsának elnöke, a Kortárs folyóirat főszerkesztője és a Pázmány Péter Katolikus egyetem oktatója is.

Az 1963-ban megalapított Életünk folyóirat természetesen nem marad főszerkesztő nélkül, Alexa munkáját a szombathelyi Vincze Bence veszi át, aki korábban az azóta megszűnt f21.hu, fiatalokat összekötő kulturális magazin alapító főszerkesztője és művészeti vezetője volt, továbbá a Bloomsday irodalmi ágának szervezője, 2021-ben Maribori Testvérvárosi Irodalmi Ösztöndíjjal, 2023-ban pedig Móricz Zsigmond Alkotói Ösztöndíjjal, a Fiatal Írók Szövetségének tagja. Vinczével kinevezése alkalmából készítettünk egy rövid interjút.

Életünk folyóirat
Savaria Forum/Nagy Jácint

Milyen változásokra számíthatunk a folyóirat életében, ha lesz változás?

Számomra a kultúra legfontosabb pillére a tehetséggondozás, mentorálás, az alkotógenerációk közötti kommunikáció fenntartása. Az az irodalom, ahol nincs szándék a kapcsolódásra és nem alakul ki hagyomány az értékek átörökítésére elmúlik, elfárad, elveszik. Ezért, amióta irodalommal és kultúraszervezéssel foglalkozom, mindig nagy energiát fordítottam a legfiatalabb generációk beépítésére, illetve a különböző értékrendek ütköztetésére, találkoztatására. Emellett fontos célom, hogy az Életünk a modern európai folyóiratkultúrába is becsatlakozzon, mind arculatban, mind tartalomban egy 21. századi kiadványt szeretnék. Az általam szerkesztett Életünk nyitott lesz, tiszteletteljes azzal a hagyománnyal, ami eddig formálta a lapot, de a jelen és jövő irodalmát, kulturális, művészeti tendenciáit fogja fókuszba helyezni és tárgyalni.

Kiket tartasz a legmeghatározóbb kortárs magyar alkotóknak?

Nehéz egy ilyen kérdésre válaszolni, hiszen ez attól is függ honnan és milyen pozícióból nézzük. Ha olvasó vagyok és prózát olvasok, akkor számomra Nádas Péter, Tompa Andrea, Gerlóczy Márton, ha lírát, akkor Vida Kamilla, Kemény István és Nagy Dániel szövegei hoznak lázba. Ha abból a szempontból nézem, hogy szerkesztőként kik voltak rám a legnagyobb hatással, akkor Nagy Gabriellát, a Litera főszerkesztőjét, Szirák Pétert, az Alföld főszerkesztőjét vagy Fehér Renátót, a Hévíz főszerkesztőjét mondanám, aki viszont önmagában hordozza számomra az eddig felsorolt mindegyik kategóriában a legmagasabb minőséget. Aztán ha a meghatározó kifejezést átgondolom, nem tudom kihagyni Balogh Endrét, Péczely Dórát vagy Ocsovai Dórát, akik kiadóvezetőkként, szerkesztőként és irodalomszervezőként is nagy hatásúak számomra. De azért rossz ez mert sok mindenkit kihagyok most, akiket nagyra tartok, szerintem mély merítésű és erős a magyar irodalom, és ebből igyekszem a következő időszakban a legtöbbet visszaadni az Életünk oldalain.

Esetleg pár gondolatot megosztanál Szombathely irodalomhoz való viszonyáról?

Szombathely rendkívüli irodalmi hagyománnyal rendelkezik, elég csak Joyce-ra vagy Weöresre gondolni, de fontos látni, láttatni, mennyire izgalmas jelenléte van a kortárs írók, költők között a szombathelyi kötődésű alkotóknak. Jelen vannak a legfontosabb kiadóknál, állandó szerzői a kortárs folyóiratoknak, alakítói az irodalmi életnek. Már három éve dolgozunk azon a Bloomsday szervezőivel, hogy „hazatranszfereljük” ezt a Szombathelyről elszármazott alkotói bázist, és szeretném, ha az Életük ezt tovább erősítené. Most örököltünk egy szeletet a város és az irodalom történetéből, amely, azt gondolom közös lehetősége ezeknek a fiatal generációknak és szeretném is megosztani velük!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek