Veszélyes szőlőbetegség terjed Magyarországon, egész ültetvényeket kell kivágni

A betegség már több borvidéken is felütötte a fejét, és a szakemberek szerint ez a legnagyobb fenyegetés, amivel a hazai szőlőtermesztés jelenleg szembenéz.

Komoly veszélybe kerültek a magyar szőlőültetvények: az amerikai szőlőkabóca által terjesztett szőlő aranyszínű sárgasága újra felütötte a fejét az ország több pontján – többek között Sopron közelében, a Balaton északi részén és Zalában is észlelték a kórt. A betegség gyors terjedése miatt hatósági korlátozásokat is elrendeltek – írja az atv.hu.

A fertőzött területeken azonnali intézkedésre van szükség: a szabályok szerint egy kilométeres körzetben minden fertőzött tőkét el kell pusztítani, de ha súlyosabb a helyzet, akár teljes ültetvényeket is ki kell vágni. Ez a borászatok számára egzisztenciális kockázatot jelent.

Általában elhanyagolt szőlőknél fordult ez elő, de ha súlyosabb lenne a helyzet, akkor egész szőlőültetvényeket kellene kivágni. Ez csődbe is vihet egy vállalkozást

– mondta az ATV Híradónak Schunk József, pécsi borász.

A szakértők szerint a betegség terjedését a klímaváltozás is elősegíti: az amerikai szőlőkabóca egyre jobban érzi magát a magyar éghajlaton. Győrfy Zoltán borszakíró szerint jelenleg nincs hatékony vegyszeres védekezés a betegség ellen.

A Balaton északi részén már szemmel látható károkat okoz, és ha nem sikerül megfékezni, egész ültetvények pusztulhatnak ki

– figyelmeztetett Győrfy. Hozzátette: ha a fertőzés megjelenik, a tőkék megsemmisítése az egyetlen lehetőség a terjedés megállítására.

A betegség 2013 óta van jelen Magyarországon, de az utóbbi években – a melegebb időjárás és a rovarkártevők elszaporodása miatt – gyorsuló ütemben terjed. A borászok szerint csak a megelőzés, a rendszeres megfigyelés és a korai beavatkozás segíthet.

Ezt nem lehet kiirtani, ez csak tovább fog terjedni abban a pillanatban, ha nem lépünk

– mondta Kovács László, a Kovácsharmat Pincészet vezetője. –

Csak az azonnali kivágás segít.

A szakma most abban bízik, hogy a figyelemfelhívás és a gyors intézkedések segítenek elkerülni a nagyobb pusztítást – de a helyzet egyre aggasztóbb.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek