Több helyről jelentettek viharkárokat.
Szombaton másodfokú figyelmeztetést adott az Országos Meteorológiai Szolgálat. A dél-délnyugat felől érkező viharzóna azonban az ország keleti felét sem kímélte. Győr-Moson-Sopron megyében reggel és délelőtt felhőszakadással, jégesővel és néhol 5 centiméternél nagyobb jégdarabokkal érkezett meg a vihar, majd késő délutántól az éjjelbe nyúlóan tombolt a Tiszántúlon, helyenként 90 kilométer/órás széllökésekkel.
A Hajdú-Bihar megyei Szentpéterszegen egy ház tetőhéjazatát szakította le a szél, aminek következtében a szomszédos ingatlanban is kár keletkezett. Vácsondon 41 milliméter eső esett le egy óra alatt, míg a Békés megyei Dévaványán fákat döntött ki a szél – írja az index.hu.
Így érkezett meg a jégeső Fertőszentmiklósra
A szintén Győr-Moson-Sopron megyei Máraikálnok sem járt jobban
A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Döge fölött látványos szupercella alakult ki
Felhőszakadás légzuhataggal Temesvár közelében
Heves esőzés a Békés megyei Mezőhegyesen
Közeli villámcsapás Koloszvár mellett
Így indult a reggel a Baranya megyei Szigetváron
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!