Meztelen nőkről készült felvétellel küzdhet a pornóellenes hadjáratot folytató Trump-párti oktatáspolitikus?

Kínos botrányba keveredett Ryan Walters, Oklahoma szélsőségesen konzervatív oktatási vezetője.

Zavarba ejtő jelenet játszódott le az oklahomai oktatási hivatal egyik zárt ülésén, amikor Ryan Walters állami oktatási vezető képernyőjén meztelen nőkről készült videó jelent meg. Két jelenlévő is megerősítette, hogy a felvételen egyértelműen látható volt női mellbimbó és szeméremszőrzet. Egyikük azonnal felszólította Walterst, hogy kapcsolja ki a videót – a politikus előbb értetlenkedett, majd némi ügyetlenkedés után eltüntette a képernyőről a tartalma – íjra a 444.hu.

Az eset pikantériája, hogy Walters az Egyesült Államok egyik leginkább „erkölcsi pánikkeltő” oktatáspolitikusa: kampányát a woke-ideológia és a „radikális baloldal” elleni harcra építette, a Bibliát tette kötelező olvasmánnyá az iskolákban, Trumpért imádkoztatta a diákokat, és hadjáratot folytat a szerinte „pornográfiát” tartalmazó iskolai könyvek ellen.

Walters tagadja a történteket, politikai lejárató akciónak nevezte a vádakat. A republikánus házelnök, Kyle Hilbert azonban az ügy súlyára hivatkozva hivatalos vizsgálatot sürgetett.

Ryan Walters 2022 óta tölti be hivatalát. Korábban történelemtanárként dolgozott, jelenlegi pozíciójába a Trumphoz és vallási fundamentalizmushoz való látványos kötődése segítette. A Rolling Stone szerint állami pénzből szeretett volna olyan Bibliákat vásárolni az iskolákba, amelyeket Trump és családja árusít.

A mostani botrány kérdéseket vet fel nemcsak Walters hitelességéről, de arról is, meddig tolható még az „erkölcs védelmében” folytatott politika képmutatása.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek