Újabb súlyos kritikát fogalmazott meg a magyar igazságszolgáltatás állapotáról Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő, miután a Kúria egy közleményben elismerte: a testület elnöke, Varga Zs. András jogtalanul függesztette fel Kovács András tanácselnököt – mégsem helyezi vissza őt tisztségébe – írja a szeretlekmagyarország.hu.
A bírót azért távolították el pozíciójából, mert egy tanulmányban bírálta az úgynevezett ügyelosztási rend szabályozását, amely Hadházy szerint „meghatározza, hogy a politikailag kényes ügyeket politikailag megbízható bírók kapják-e meg”. A munkaügyi bíróság ítélete világosan kimondta: a felfüggesztés jogellenes volt.
Ennek ellenére Varga Zs. nem korrigál, sőt – állítása szerint az ítélet formailag nem írja elő Kovács visszahelyezését, így szerinte a Kúria „tudomásul veszi” az ítéletet, de gyakorlati következményt nem von le belőle. Hadházy ezt a hozzáállást „mérhetetlen cinikus, szimpla szemétkedésnek” nevezte.
A fő cél ezzel az aljassággal is a bírók megfélemlítése
– írja a képviselő.Szerinte az eset túlmutat egyéni igazságtalanságon: az üzenet egyértelmű – aki szót emel a rendszer ellen, az bármikor számíthat következményekre. Varga Zs. András – a korábbi legfőbb ügyészhelyettes, Orbán Viktor szoros szövetségese – az ítélet ellenére sem engedi vissza posztjára Kovácsot, így Hadházy szerint a cél a statuálás.
A politikus hozzátette: nem csupán belső igazságszolgáltatási konfliktusról van szó. Mint írja, a választások tisztaságát is érinti, hogy ki dönt az esetleges visszaélésekről:
Ki fog ezután a fellebbezésről és ezáltal a választás eredményéről dönteni? Igen, a Kúria
– emelte ki a képviselő.Hadházy szerint ez különösen veszélyes egy olyan helyzetben, ahol a választási jogorvoslatok első szintje – a Nemzeti Választási Bizottság – kormányzati befolyás alatt áll. Így a végső döntés a Kúria kezébe kerül, ahol szerinte a politikai lojalitás felülírhatja a jogállamiság szempontjait.
A poszt végén Hadházy felidézi, hogy az Erzsébet hídon tartott tüntetések jogi engedélyét annak idején csak azért kapták meg, mert „egy tisztességes bíróhoz került az ügy”. Miután ez kiderült, állítása szerint Varga Zs. András sorozatosan magához vonta az ügyeket, és a rendőrség érveléseit rendre elfogadta, ezzel – ahogy fogalmaz –
kedveskedett a megrendelő hatalomnak.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot! Támogasd a Nyugat.hu-t!
A Nyugat nem csak tájékoztat, hanem segít eligazodni a Budapesten kívüli világban is. Helyben vagyunk, ahol szükséged van ránk! Megmutatjuk, ami fontos, elmagyarázzuk, amit tudnod kell.
Támogasd a Nyugat.hu-t!