Kedden ismét Budapesten járt Alice Weidel, a német AfD (Alternatíva Németországnak) párt társelnöke. A látogatásról Orbán Viktor miniszterelnök számolt be először egy Facebook-bejegyzésben a Harcosok Klubja nevű csoportban, ahol azt írta:
Délelőtt egy német nehézsúlyú pártvezető érkezik. Jön Alice Weidel. Mi lesz veled, Németország? Mi lesz veled, AfD? Együtt mondunk nemet az Európai Egyesült Államokra.
Az eseményről a Miniszterelnöki Sajtóiroda annyit közölt, hogy Orbán hivatalában fogadta Weidelt, és a felek az Európát érintő aktuális politikai és gazdasági kihívásokról tárgyaltak. További részleteket egyelőre nem árultak el – írja a hvg.hu.
Az AfD pártot a német szövetségi alkotmányvédelmi hivatal (BfV) korábban a demokráciára veszélyt jelentőként sorolta be, és megfigyelés alatt tartja. Weidel május végén, valamint februárban is járt már Magyarországon – utóbbi látogatása idején még kancellárjelöltként szerepelt a németországi választási kampányban.
Orbán a nap további programjáról is beszámolt a Harcosok Klubja csoportban: eszerint kormányülést tartanak kedden, ahol véglegesítik az Otthon Start programot, és újabb döntéseket is terveznek. A miniszterelnök egyúttal élesen bírálta Ursula von der Leyent, az Európai Bizottság elnökét, mondván: „pocsék alkut” kötött Donald Trump amerikai elnökkel.
Orbán megemlítette a Digitális Polgári Köröket is, amelyeket a hétvégi tusványosi beszédében jelentett be. A projekt mögött álló cég egyik vezetője Partos Bence, aki egy korábbi, Rogán Antalhoz köthető kiszivárgott dokumentumban mint digitális közösségfejlesztő szerepelt.