Karácsony Gergely ma délelőtt bevonult a kihallgatására, melyre azért kerül sor, mert tevékenyen részt vállalt a betiltott Pride megszervezésében. Az eseménnyel párhuzamosan szimpátiatüntetés zajlik a Nemzeti Nyomozó Iroda épülete előtt, így a főpolgármester tapsvihar kíséretében lépett be az épületbe.
Karácsony fel is szólalt a tüntetésen, nagyjából két perces beszédében azt hangsúlyozta, hogy ez az ügy a szabadságról szól, nem róla. Ezt követően Jámbor András, a tüntetés szervezője mondott beszédet. Őt Radványi Viki, a Budapest Pride elnöke követte, aki kiemelte, hogy annak ellenére sikerült Európa 6. legnagyobb Prideját megszervezni, hogy a hatalom minden eszközzel igyekezett elnyomni azt.
A 444 az eseményen olyan politikusokat is látott, mint Dobrev Klára, Gréczy Zsolt, Kunhalmi Ágnes és Kerpel-Fronius Gábor. A balhézó Bede Zsoltot pedig menetrendszerűen a rendőrök távolították el az eseményről.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!