„Idén nyáron az elmúlt 30 év legnagyobb mértékű árvaszúnyog rajzása tapasztalható a Balatonnál, amely – a számtalan lakossági visszajelzés alapján – kifejezetten zavaró mértéket ért el” – írja Facebook-oldalán a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet.
A kutatók azt írják, hogy a jelenség kialakulásában fontos szerepe volt annak, hogy a viszonylag enyhe tél kedvezett az árvaszúnyogok túlélésének, emellett a tó keleti medencéjében az utóbbi időszakban fokozottabb algásodás jellemző, amely bőséges táplálékforrást biztosít a szűrő táplálkozású lárvák fejlődéséhez.
Az árvaszúnyogok tömeges megjelenése elsősorban a Balaton déli partját érinti, azon belül is Siófok térségét.
Ennek hátterében az állhat, hogy a nagyobb városok erős fényei eleve vonzzák a kirepülő rovarokat, emellett az esti órákban jellemző, észak felől érkező légáramlatok a tó déli oldalára sodorják a kirepülő rovarokat.
A kutatóintézet számításai szerint a több mint 10 ezer tonnát kitevő, tavaly őszi árvaszúnyog lárva generációnak hozzávetőlegesen a háromnegyede már kirepült, tehát túl vagyunk ennek a rajzásnak a csúcs időszakán. Az elkövetkező napokban, hetekben várható az állomány fennmaradó részének a kirajzása, amint a vízhőmérséklet ismét megemelkedik.
Az írják, megfigyeléseik szerint már elkezdődött az újabb lárvagenerációk kifejlődése a tó üledékében.
Ez azt vetíti előre, hogy az árvaszúnyogok számára kedvező környezeti feltételek (meleg idő, viszonylag sok alga) további fennállása esetén akár két további jelentős rajzásra is számíthatunk a késő nyári/ősz eleji időszakban.