Putyin, Kim, Fico és Vučić – autoriter felvonulás lesz a pekingi katonai parádén

Orbán Viktor egyelőre nem szerepel a listán.

Szeptember 3-án Pekingben rendezik meg a II. világháború végének 80. évfordulójára szervezett katonai parádét, amely a kínai hadiipar és Peking politikai szövetségi hálójának látványos bemutatója lesz. Az eseményen ott lesz Vlagyimir Putyin orosz elnök, Kim Dzsongun észak-koreai vezető, Alekszandr Lukasenkó belarusz elnök és az iráni Maszúd Peszeskján is, Hszi Csin-ping kínai államfő mellett - írja a 444.hu.

Az Európai Unió vezetői közül eddig csak Robert Fico szlovák miniszterelnök jelezte részvételét, rajta kívül Aleksandar Vučić szerb elnök képviseli a térséget. Orbán Viktor – bár szoros kapcsolatokat ápol Moszkvával és Pekinggel – egyelőre nem szerepel a meghívottak között.

A parádé célja kettős: egyrészt bemutatni a legújabb kínai fegyverrendszereket, köztük hiperszonikus rakétákat és lopakodókat, másrészt demonstrálni a Nyugattal szembeni politikai együttműködést. A BBC elemzése szerint Hszi ezzel azt üzeni, hogy Peking továbbra is képes összefogni az autoriter vezetőket, miközben Washingtonnal is fenntartja a kapcsolatokat – a Fehér Ház ugyanis nemrég jelezte, hogy nyitott lenne egy Trump–Hszi csúcstalálkozóra.

A dél-koreai elnök, Li Dzse Mjung részvétele még kérdéses, de ha megjelenik, akár közvetlenül találkozhatna Kim Dzsongunnal is – ami új fejezetet nyithatna a két Korea kapcsolatában.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek