Ököllel ütötte barátnőjét, majd meg is lopta

Vádat emeltek a többszörösen visszaeső erőszakos férfival szemben.

A Soproni Járási Ügyészség vádat emel a többszörösen visszaeső erőszakos férfival szemben. Az elkövető 2024. nyarán szabadult a büntetésvégrehajtási intézetből, miután több hónapig együtt élt a sértettel. Ez idő alatt legalább két alkalommal, súlyosan bántalmazta, ököllel megütötte arcán és fején barátnőjét, aki mindkét alkalommal 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.

2025 márciusában szakítottak. Ezt követően a férfi ittas állapotban feltörte volt barátnője albérletét és élelmiszert, 300 ezer forint készpénzt, valamint egy nagy értékű kést vitt el.

Az ügyészség a férfit kapcsolati erőszakkal, magánlaksértés, rongálás valamint lopás vétségével vádolta meg. Indítványozta, hogy a Soproni Járásbíróság a férfit fegyház fokozatú szabadságvesztésre, valamint közügyektől eltiltásra ítélje azzal, hogy a vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek