Újabb fordulat az Adria-kőolajvezeték kapacitásáról szóló vitában: a horvát JANAF visszautasította a MOL állításait, miszerint a vezeték nem képes elegendő kőolajat szállítani Magyarország és Szlovákia számára – írja a 444.hu.
A MOL szerdán közleményben jelezte, hogy a tesztek alapján nem sikerült elérni a szükséges napi 40 ezer köbméteres, évi 14 millió tonnás kapacitást. A JANAF azonban tételesen ismertette a szeptemberi vizsgálatok eredményeit, amelyek szerint az első két próba során 13,8, illetve 15,5 millió tonnás éves szállítási kapacitást is elértek.
A horvát cég hangsúlyozta: a harmadik tesztet azért tekintették pontatlannak, mert a MOL ragaszkodására 2200 köbméter/óráról 1600 köbméter/órára csökkentették az áramlást, így a maximális teljesítmény feltételei nem teljesültek. „A csökkent áramlás egyetlen oka a MOL-csoport közvetlen igénye volt” – áll a JANAF közleményében.
A társaság hozzátette: készek fedezni a magyar és szlovák finomítók teljes éves kőolajigényét, és garanciát nyújtottak erre a MOL-nak, a horvát kormánynak és az Európai Uniónak is. A hidraulikai vizsgálatok szerint a biztonságos üzemeltetéshez ajánlott sebesség 2100 köbméter/óra, ami mintegy 14,5 millió tonna szállítást jelent évente – több annál, mint amit a MOL állít.
A JANAF közleményében élesen bírálta a magyar olajtársaságot: „határozottan fenntartjuk, hogy a manipulációk és az akadályozás nem fér hozzá egy partnerséghez”.