Elítélt férfi is részt vett Orbán Viktor debreceni rendezvényén

Védekezésre képtelen személlyel szemben követett el könnyű testi sértést.

Egy többszörösen jogerősen elítélt férfi is jelen volt a debreceni Cívisváros Digitális Polgári Kör pénteki találkozóján, ahol Orbán Viktor miniszterelnök mondott beszédet – számolt be róla a Debreciner. A férfit politikusok által megosztott, az eseményen készült fotók alapján azonosította a lap.

A rendezvényen a kormányfő mellett több fideszes politikus is részt vett, köztük Kósa Lajos, Tasó László, Vitányi István és Bodó Sándor országgyűlési képviselők.

A Debreciner szerint az érintett férfi a berettyóújfalui Fidelitas egykori elnöke, akit a Debreceni Törvényszék 2021-ben jogerősen bűnösnek talált garázdaság bűntettében, valamint könnyű testi sértés és becsületsértés vétségében. Az ügy előzménye, hogy 2019-ben egy koncert után szóváltásba keveredett egy nővel, akit szidalmazott, majd kiütötte a telefonját a kezéből, és közben homlokon csapta.

A férfit már 2018-ban is elítélték: akkor pénzbüntetést kapott, mert védekezésre képtelen személlyel szemben követett el könnyű testi sértést.

A Debreciner arról is ír, hogy az illető idén májusban a Harcosok Klubja budapesti nagygyűlésén, szeptemberben pedig a Digitális Polgári Körök első országos találkozóján is megjelent.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek