Megdöbbentő járműszerelvényt állítottak meg a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei Fehérgyarmaton, a 49-es főúton. Egy román sofőr egy trélert húzott maga után egy személyautóval, mögötte pedig egy újabb vontatmányon egy hatalmas mezőgazdasági gépet szállított.
Az ellenőrzéskor kiderült, hogy a szerelvény a megengedettnél közel 40 százalékkal nehezebb volt, a rakományt rögzítő hevederek pedig több helyen elszakadtak. A 32 éves férfi azzal védekezett, hogy nem tudott a túlsúlyról, és Lengyelországból tartott Romániába a saját részére vásárolt járművekkel.
A pénzügyőrök a veszélyes szállítás miatt 780 ezer forintos bírságot szabtak ki, és közigazgatási eljárást indítottak. A hatóság emlékeztetett: 2023 szeptembere óta a túlsúlyos járművek esetében már akár több százezer forintos bírság is kiszabható, hiszen az ilyen járművek a közlekedés minden résztvevőjére komoly veszélyt jelentenek.