Hadházy Ákos szerint fideszes politikus is érintett lehet egy zalaegerszegi kábítószerügyben

Az érintett fideszest kiemelhették az ügyből.

Egy zalaegerszegi vezető fideszes politikus és egy ismert helyi vállalkozó is érintett lehet egy kábítószer-razziát követően indult büntetőügyben – állítja Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő a Facebookon.

Bejegyzése szerint több, egymástól független – bár nem közvetlen – információja is arra utal, hogy a rendőrség egy bulin tartott rajtaütést, ahol nagy mennyiségű kábítószert találtak, és az eset után vállalkozókat, valamint egy helyi politikust is előállítottak. Hadházy azt írta, a politikust „felsőbb közbenjárásra” elengedték, míg mások előzetes letartóztatásban maradtak.

A politikus arról is beszámolt, hogy megkereste az ügyben a rendőrséget és az ügyészséget is. Előbbi – Hadházy értelmezése szerint – nem cáfolta az érintettséget, az ügyészség pedig azt erősítette meg, hogy valóban folyik egy nyomozás, amelyben három gyanúsítottat letartóztattak, de politikusi érintettségről nem tett említést.

Hadházy szerint, ha igaz, hogy a politikust kiemelték az ügyből, az „szomorú, de nem szokatlan eljárás” lenne, és beleillene abba a mintázatba, hogy „az ügyészség fideszes politikusokat ment ki kínos ügyekből”. A képviselő azt írta, további kérdéseket is fel fog tenni az ügyben.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet