Nemzetközi botrányt kavart, hogy a magyar Információs Hivatal (IH) éveken át uniós munkatársakat próbált beszervezni Brüsszelben, hogy az EU intézményeiről gyűjtsenek információkat – derült ki a Direkt36, a Der Spiegel és a De Tijd közös oknyomozásából.
A lapok szerint egy magyar hírszerző 2015 és 2017 között a brüsszeli magyar nagykövetségen dolgozott „kohéziós politikai diplomataként”, ám valójában a magyar külföldi hírszerzésnek épített kapcsolatokat az Európai Bizottságban és más uniós szervezetekben – írja a 444.hu.
Az ügy miatt az Európai Bizottság vizsgálatot indított, és Várhelyi Olivér uniós biztosnak – aki akkoriban a nagykövetség vezetője volt – kellemetlen beszélgetésre kell számítania Ursula von der Leyennel.
A magyar kormány nevében Kovács Zoltán nemzetközi szóvivő reagált, aki szerint az egész „külföldi titkosszolgálatok által szervezett lejárató kampány”.
A cikk egyik szerzője, Panyi Szabolcs ezt visszautasította: közölte, hogy az anyag magyar forrásokra épült, a magyar hírszerzést és a Miniszterelnöki Kabinetirodát pedig egy héttel a megjelenés előtt megkeresték kérdéseikkel, de semmilyen válasz nem érkezett.
Egyébként nem ez az első eset, amikor Kovács Zoltán sajátos módon tálalja a történéseket, emlékezhetünk az ATV-s klasszikusára, a „De sikerült?” visszakérdés Kálmán Olgánál. Az alábbi videóban 16:55-től: