Október 23-án, délután 5 órakor vette kezdetét a szokásos városi megemlékezés a szombathelyi 56-osok terén. Látszólag csak egy átlag ünnepség volt, két-három tucat érdeklődő, a koszorúzók sora, díszőrség. A 69. évforduló mégis rendkívülire sikerült.
Először Horváth Nóra és Bujtás Ervin közös produkciója következett, egy szavalat és Cseh Tamás és Bereményi Géza Corvin köziek című dalának elegyével. Ez kellően jó alapnak bizonyult, mert után dr. Vigh Kálmán történész, tanár kapta meg a szót, és rendkívül erős beszédében elég sok mindenről beszélt.
A történészi véleményekkel szemben, a politikusi történelemfelfogás az ellentétes utat járja, leggyakrabban a saját politikai véleményéhez keres igazolást a történeti múltból. Hiszen egy történelmi eseményt több oldalról is meg lehet közelíteni, például Báthory Erzsébet egy gonosz némber, aki fiatal lányok vérében fürdött, de lehet koncepciós per áldozata, de az is lehet, hogy nem akart megöregedni, s fiatal lányok vérében fürödve kívánta elnyerni az örök ifjúságot.
– adta meg az alaphangot beszédének Vigh Kálmán.
És a folytatásban is élesen szembement a kormány propagandájával és fura történelem-értelmezéseivel:
1956 értékelése, megítélése ma már, köszönhetően a kiadott szakkönyvek magas számának, egyértelmű. A történészeknek, ellentétben más kutatókkal, bizonyos értelemben könnyebb a helyzetük. Egy megtörtént eseménysorról mondanak véleményt, nem a jövőt kísérletezik. Értékelik, hogy mi lett egy ügynek a vége, vagy ha nem lett eredménye, legalább azt, hogy mi volt az oka a sikertelenségnek.
De segített ’56 értelmezésében is:
1956-nak ezer arca van, lehetetlen leírni egy szóval. Az idegen elnyomó hatalom ellen vívott nemzeti függetlenségi harc, párosult polgári forradalommal, páratlan világtörténelmi szerephez juttatva Magyarországot a XX. században.
-mondta, majd azzal folytatta:„A forradalmárok tudták, többnyire sejtették, hogy külső katonai segítség nélkül a sokszoros szovjet túlerő elleni harcukat hosszú távon nem koronázhatja siker. Mégis harcoltak. Forradalmárok voltak, forradalmi hittel: A szabadság útja a bátorság – vallották.”
Emlékeztetett arra is, hogy a szabadság és a béke, amire annyira vágyunk, nem ajándék: azért meg kell dolgozni.
Rádöbbent mindannyiunkat, hogy milyen nagy kincs a szabadság, s mennyire tud fájni, ha nincs. Az 56-osok tudták, hogy a szabadság nem kapott, hanem kiküzdött érték, s a történelem többször igazolta, hogy mint ilyen érték, naponta sérülhet, ha nem védik.
És végül kicsit az illúzióinkat is igyekezett eloszlatni, mert sok téves kép él bennünk ’56-ról:
A magyar közvéleményben számos olyan illúzió élt, amely megnehezítette, sőt egyenesen akadályozta a tisztánlátást, az ország külpolitikai mozgásterét, lehetőségeit illetően. A legalapvetőbb illúzió az volt, hogy az 1945-ben létrejött európai status quót és a nyomában kialakult érdekszférát ideiglenesnek gondolták, a magyar forradalmat olyan kivételes alkalomnak, amely lehetővé teszi a nagyhatalmak számára, hogy megváltoztassák az ország státusát.
– mondta a történész.
A beszédet követően jöhetett a főhajtás és a koszorúzások. Először Szombathely Megyei Jogú Város képviseletében Nemény András, polgármester, valamint László Győző, Horváth Soma és Horváth Attila alpolgármesterek helyezték el a megemlékezés koszorúját. Őket Telek Miklós a Vas Vármegyei Kormányhivatal igazgatója követte, majd a Vas Vármegyei Önkormányzat koszorúját Balázsy Péter, Vas vármegye főjegyzője róhatta le a tiszteletét.
Végül a hivatalos szervek és a városi szervezetek is megtehették ugyanezt. Bár az időjárás nem volt kegyes – az erős szél mellé többször becsatlakozott az eső is –, a közönség kitartott, és csak a zárás után kezdtek hazaindulni.
