Varga Judit visszatér: gyermekjogi nagykövet lesz a Nemzeti Mentál Pajzs Programban

Újra a színen a pedofil-botrányba belebukott igazságügy-miniszter.

A volt igazságügyi miniszter, Varga Judit a Nemzeti Mentál Pajzs Program gyermekjogi védnökeként tér vissza a közéletbe. A program szakmai vezetője Hal Melinda klinikai szakpszichológus, az MCC vezető kutatója, a kormányközeli kezdeményezés célja pedig a gyermekek és családok lelki egészségének erősítése – írja a hvg.hu.

Varga Judit hétfői interjújában kiemelte: „A léleknek is kell páncél, de szeretetből kovácsolt.” Anyaként nap mint nap látja, mennyi hatás éri a családokat, különösen a gyerekeket, ezért fontosnak tartja, hogy a fiatalok már kicsiként megtanulják kifejezni érzéseiket, empatikusak legyenek, és kiálljanak magukért és társaikért.

A program a Kulturális és Innovációs Minisztérium, a Belügyminisztérium, a KINCS és a Nemzeti Mentális Egészség Alapítvány együttműködésében valósul meg, vezető intézménye a Bajai Szent Rókus Kórház. Varga Judit visszatérését folyamatosan készítik elő, de ettől ez még mindig ingatag pálya.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek