Új kerítés épült a Váci Mihály utcai játszótér köré Szombathelyen

Most már biztonságosabb lett a játék.

Közel kétmillió forint értékű beruházással készült el a Váci Mihály utca 1–3. szám előtti játszótér kerítése Szombathelyen. A fejlesztés költségeit a Falco Zrt. vállalta magára.

Játszótér a Váci Mihály utcában
Horváth Soma és Kovács Tamás
Nagy Jácint - Savaria Fórum

Horváth Soma alpolgármester, aki a körzet önkormányzati képviselője is, felidézte: a területet 2017-ben újították fel, ekkor kerültek ki az első játékelemek. Később sövénnyel próbálták körbekeríteni a játszóteret, de az nem bizonyult hatékonynak. Mint mondta, a tavalyi választások után vette fel a kapcsolatot a Falcóval, hogy segítsenek egy tartós, biztonságos megoldás kialakításában.

Játszótér a Váci Mihály utcában
Az új kerítés
Nagy Jácint - Savaria Fórum

A kerítés megépítése miatt néhány padot ideiglenesen el kellett távolítani, ezeket hamarosan felújítva helyezik vissza. A felújítás költségét Horváth Soma saját forrásból fedezte. Az alpolgármester hozzátette, hogy a Derkovits-lakótelep zöldterületeinek és játszótereinek fejlesztése folytatódik, a szükséges pályázatok már elkészültek, a munkálatok az uniós támogatások beérkezése után indulhatnak el.

Játszótér a Váci Mihály utcában
A képre kattintva galéria nyílik
Nagy Jácint - Savaria Fórum

Kovács Tamás, a Falco Zrt. PR-vezetője hangsúlyozta: a vállalat számára kiemelten fontos a társadalmi felelősségvállalás, és különösen nagy jelentőséget tulajdonítanak a gyermekek biztonságának. Hozzátette, hogy a cég a jövőben is támogatni kívánja a város közösségi fejlesztéseit.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet