Nem kapta meg a szükséges támogatást a főpolgármester javaslata, amely a Sziget Fesztivál megmentését célozta. A Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén a képviselők többsége nem támogatta az eredeti közterület-használati szerződés felbontását, így új megállapodás sem köthető időben – írja a 444.hu.
A döntés azt jelenti: 2026-ban elmarad a Sziget.
A szavazáson a Fidesz és a Tisza Párt frakciója tartózkodott, így a javaslat nem ment át.
Gerendai Károly, a fesztivál alapítója értetlenségét fejezte ki az eredmény miatt, és közölte: egyeztetnie kell a befektetőkkel a folytatásról.
Korábban több módosító javaslat is készült a bevételkiesés pótlására, de a frakciók végül nem tudtak megállapodni a részletekről.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!