Tegnap kikapott, megütött egy szurkolót, reggelre kipenderítették

Nehéz 24 órán van túl Jericole Hellems, a Zalaegerszeg kosárlabdacsapatának légiósa.
Tegnap a ZTE vereséget szenvedett a végig előnyben játszó Kaposvár ellen, amit a szurkolók nehezen viseltek, és a meccs végefelé erősen hangot adtak a nemtetszésüknek. Ezt viszont a Zalaegerszeg amerikai légiósa, Jericole Hellems nem viselte jól, aki úgy adott még erősebben hangot a nemtetszétésnek, hogy megütötte az egyik szitkozódó szurkolóját - írta meg az M4. A meccs után a játékosok odamentek a szurkolókhoz, ekkor szállt el Hellems agya, aki megütötte az egyik szidalmazóját. A légióst a biztonságiak ráncigálták el az esetet követően. A ZTE nem sokkal később a Facebookon közölte, hogy Hellems cselekedete elfogadhatatlan, így azonnali hatállyal felbontották a játékos szerződését.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek