Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. További információ

A modern élet sportja – Szombathelyen már 1984 óta versenyeznek a vasemberek

Az idén 37. alkalommal rajtol el a Vasi Vasember Galambos Trans Triatlon verseny.

1984-et akár történelmi évnek is lehet nevezni, hiszen ekkor startolt el az első Vasi Vasember Triatlon verseny első mezőnye. Valószínű, hogy az akkori szervezők sem gondolták, hogy 37 évvel később is lesz ilyen verseny.

Az első Vasi Vasember idején még a Magyar Triatlon Szövetég sem létezett, később alapították meg. Vagyis Szombathelyen már akkor szerveztek triatlon versenyeket, amikor ennek a sportágnak még nem volt országos szövetsége.

Mészáros D. Zsolt

A névválasztás is tökéletesnek bizonyult, hiszen kifejezi a verseny kötődését vas megyéhez. A „vasember” kifejezés pedig a verseny embert próbáló kihívásait fejezi ki.

Ha már a múltnál tartunk, meg kell említeni, hogy van két olyan versenyző, akik eddig minden Vasi Vasember versenyen rajthoz álltak és ott lesznek az idei versenyen is: Kapolcsi Imre és Garami Árpád.

Mészáros D. Zsolt

A verseny amúgy tényleg embert próbáló, hiszen a versenyzőknek 1500 métert kell úszniuk, aztán 40 kilométert kerékpározni, végül 10 kilométert kell futniuk. Egyébként gyakorlatilag két versenyről van szó, külön indulnak a férfi és a női versenyzők.

A verseny helyszíne sem változott az elmúlt 37 évben, a versenyzők a Csónakázótóban úsznak, a Szombathelyt körülvevő 14 településen át kerékpároznak, végül a Tófürdő körül és a múzeumfalun át futnak.

Olvasónk / Katalin Lujber

Az idei verseny részleteiről hamarosan bővebben beszámolunk.


Forgalomkorlátozás lesz a Vasi Vasember verseny miatt

A Vasi Vasember triatlonverseny miatt 2021. július 9-én és 10-én forgalomkorlátozásra kell számítani a megyeszékhelyen és a környező településeken.

Lezárják:

2021. július 9-én 22 órától július 10-én 18 óráig a Bartók Béla krt. Kenderesi és Árpád utcák közötti szakasza.

2021. július 10-én 11 órától 13 óráig a Bartók Béla krt. Jókai Mór utca – Nárai út – Nárai külső út (Király Sportcentrumig vezető szakasza). A Nárai felől érkezők a Temesvár utcán át tudnak bejutni Szombathelyre.

Ezen a szakaszon a forgalmi rend - július 10-én 11 és 13 óra között - a Kétrózsaközben megváltozik: a verseny ideje alatt a Kétrózsa közben kétirányban lehet közlekedni.

A Jégpince és a Gagarin utak között rendőri irányítással átengedő pont lesz az autós forgalom részére.

Az Erdei Iskola Batsányi Lajos utcák között rendőri irányítással átengedő pont lesz az autós forgalom részére.

2021. július 10-én 12:00 órától 14:30-ig a Dolgozók útja, Liget utca – Kenderesi út.

A 8901-es számú út felől érkező gépjárműveket a séi körforgalomnál a 89-es számú főútra terelik.

A 89-es számú főút felől érkező gépjárművek elől a séi átkötő út a verseny ideje alatt lezárásra kerül.

A Muskátli út – Ernuszt Kelemen utak (körfogalom)között rendőri irányítással átengedő pont lesz az autós forgalom részére.

A Dugovits Titusz út – Faludi F. utak között rendőri irányítással átengedő pont lesz az autós forgalom részére.

2021. július 10-én 12 órától 15:30-ig az Árpád út – Liget út – Kenderesi út szakaszt.

A lezárással érintett területeken, a lezárás idején az autóbuszok nem közlekednek.

A Mentőszolgálat, a Katasztrófavédelem és a Rendőrség járművei számára engedélyezett a közlekedés.


A buszjáratok is módosulnak

Volánbusz
Volánbusz
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@nyugat.hu

Sport

Tovább az oldalra