Hókáosz nem lett, de fagy, ónos eső és közlekedési fennakadások nehezítik a vasárnapot

Vas megyét kevésbé érintette a szombati havazás.

Elmaradt a várt hókáosz, vasárnapra már országosan csökken a csapadék, de több helyen továbbra is téliesek az útviszonyok, és a következő napokban erős fagy és ónos eső is érkezhet.

A HungaroMet elsőfokú riasztást adott ki hófúvás miatt az Észak-Dunántúlra, valamint ónos eső veszélye miatt több vármegyére is. Az ónos eső főként hétfőn érkezhet, és ha lefagy, jelentősen rontja majd a közlekedési helyzetet.

Bár esett némi hó, azért a szánkókat még nem lehet beizzítani
Mészáros D. Zsolt

Vas vármegyében szombat délután kezdődött a gyenge havazás, ami vasárnapra elállt. Szombathelyen estére a főbb utak sónedvesek lettek, az alsóbbrendű utakon 1–2 centiméter hó maradt meg. Több kisebb baleset is történt a megyében, ezért a hatóságok fokozott óvatosságra intenek, és kérik, hogy csak téli gumival szerelt járművek induljanak útnak.

A MÁV vasárnap reggel több fennakadást jelentett: a ceglédi vonalon biztosítóberendezési hiba miatt 10–15 perces késésekre kell számítani, egyes S74-es járatok helyett pótlóbusz közlekedik, és több buszjárat is műszaki hiba miatt késett.

Az időjárás vasárnap nyugat felől javul, a Dunántúlon kisüthet a nap, míg keleten marad a borult ég és helyenként hószállingózás. Délután -1 és +4 fok között alakul a hőmérséklet. Hétfő hajnalra viszont kemény fagy érkezik: -9, -10 fok is lehet a hóval borított északi-dél­nyugati tájakon.

Források: atv.hu, hvg.hu és vaol.hu

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Időjárás