Halálos baleset a szombathelyi Volán telepen

Szerelőaknába zuhanó autóbusz sebesített meg halálosan egy 28 éves szerelőt a Vasi Volán telephelyén. Társa súlyos sérüléseket szenvedett. A balesetet az okozhatta, hogy az egyik szerelő beindította az eltekert kormányú MAN buszt, amely sebességben volt.

A nyugat.hu információi szerint a baleset pillanatában hárman tartózkodtak a busz alatti szerelőaknában. Úgy tudjuk, gömbcsuklót szereltek, emiatt a MAN típusú autóbusz kormányát szélső állásba tekerték. Valaki megkérte negyedik társukat, hogy fordítsa el a kormányt, de mivel ez egy autóbusznál nagyon nehéz, így feltehetőleg azért nyúlt rá a szerelő az indítókulcsra, hogy a járó motornál működő szervó miatt könnyebb dolga legyen. A busz azonban sebességben volt, előre lódult és az eltekert kormány miatt féloldalasan a szerelőaknába zuhant.

Zárt ajtók mögött: munkában az igazságügyi szakértő
Zárt ajtók mögött: munkában az igazságügyi szakértő
Tánczos Mihály

A busz elejénél tartózkodó 28 éves szombathelyi S. Balázs az akna széle és a busz közé szorult. Fej- és mellkas sérüléseibe azonnal belehalt. Társa, a petőmihályfai T. Zoltán is súlyosan megsérült, amikor kiszabadították a jármű alól, nehezen kapott levegőt. Őt a mentő kórházba szállította.

S. Balázs pontosan egy hónapja dolgozott a Vasi Volánnál. A tragikus esetet még szomorúbbá teszi, hogy felesége nyolc hónapos terhes, februárra várták gyermekük megszületését. Úgy tudjuk, a gyászhír vivőjével együtt mentőautó is érkezett a veszélyeztetett terhes asszonyhoz.

Vizsgálják a baleset okait

A Vasi Volánnál utoljára a 70-es években történt halálos baleset szerelőcsarnokban. Papp László, a Vasi Volán Zrt. vezérigazgatója a nyugat.hu-nak a helyszínen elmondta, hogy jelenleg még tart a rendőrségi vizsgálat, bővebb felvilágosítást ennek ismeretében tud mondani. A cégen belül is vizsgálat indult, hogy kiderítse, mi vezetett a tragédiához.

Ilyen busz zuhant rá a 28 éves szerelőre
Ilyen busz zuhant rá a 28 éves szerelőre
Tánczos Mihály

Megtudtuk azt is, hogy szükség esetén pszichológus segítségét is kéri a cég vezetője, hogy a tragédia szemtanúi fel tudják dolgozni az átélt borzalmakat. A Vasi Volán Zrt. saját halottjának tekinti S. Balázst. A vezérigazgató hozzátette: ez nem csak a temetéshez való hozzájárulást jelenti, szeretnék mind erkölcsileg, mind anyagilag támogatni az elhunyt családját a későbbiekben is.

Dr. Szalai Ferenc alezredes, rendőrségi szóvivő arról tájékoztatta lapunkat, hogy szakértő bevonásával fogják a továbbiakban vizsgálni, terhel-e felelősség valakit a szerencsétlenség miatt.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek