A Szőlő utcai botrány után újabb súlyos gyermekvédelmi ügy került nyilvánosságra: Molnár Áron színész egy videóban számolt be arról, hogy a Fóti Gyermekotthonban egy fogyatékkal élő gyermeket bántalmazott egy felügyelő.
A színész állítása szerint az intézmény igazgatója tudott a bántalmazásról, az esetet mégis eltussolták. Molnár Áron a két másodperces videóban csak a bántalmazott fiú arcát takarta ki, mert mint mondta, azt akarja, hogy a nevelő vállalja a felelősséget a tettéért?
„Nem bűnözők, nem előzetesben lévő fiatalok, fogyatékossággal élő fiatalokról beszélünk, akiket bántalmaztak!” – tette hozzá Molnár Áron. Majd hozzáteszi, hogy várja a lemondásokat és a felelősségvállalásokat.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!