Elsőbbséget a panelprogramnak

Az MSZP szombathelyi szervezete arra kéri a város polgármesterét és a közgyűlés szocialista frakcióját, hogy a pénteki testületi ülésen ne támogassanak olyan döntéseket, amelyek veszélyeztetnék a panelprogram önkormányzati finanszírozását. A szervezet által kiadott közlemény megfogalmazza, hogy az ehhez szükséges önkormányzati önrész legyen elsőbbséget élvező költségvetési tétel.
Információink szerint a tavaly beadott szombathelyi pályázatokhoz szükséges önkormányzati önrész meghaladja a 600 millió forintot, a tétel azonban nem szerepel a közgyűlés által decemberben elfogadott koncepcióban. Ha a város nem vállalja a költségek önkormányzatra eső egyharmadának finanszírozását, akkor nem folytatódik a három éve zajló panelház-felújítás Szombathelyen.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek