Négy új képzésre, a magyar nyelv és irodalomra, az esztétikára, a geográfusra és a vizuális és környezet kultúrára kapott akkreditációt a Savaria Egyetemi Központ, így összesen 17 mesterképzést indíthatnak. Az intézmény ezzel további több mint 200 hallgatónak nyújt lehetőséget arra, hogy Szombathelyen jusson mester diplomához és ne kelljen neki az ország másik részére utaznia, hogy megszerezze ezt a képesítést. Prof. Dr. Gadányi Károly elnök-rektorhelyettes azt mondta, jelentős állomás ez az intézmény életében, hiszen a legfontosabb bölcsészettudományi képzéseket is mesterszinten oktathatják.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!