Értékes könyvek tűnhettek el a Sándor-palotából, TEK-es érintettséget vizsgálnak

Szövevényes ügy van kibontakozóban.

Értékes könyvritkaságok eltűnése miatt folyik nyomozás a Sándor-palotával összefüggésben. A 24.hu értesülései szerint a köztársasági elnök védelmét ellátó Terrorelhárítási Központ egyik munkatársa vihetett el nagy értékű könyveket az államfői hivatalból, és az egyik eltulajdonított darabot megpróbálhatta értékesíteni.

A lap megkeresésére a TEK sajtóosztálya nem cáfolta az információt, ugyanakkor azt közölte: az ügyben nem ők jogosultak válaszadásra. Hasonló választ adott az Országos Rendőr-főkapitányság is. A Sándor-palota sajtóirodája azt írta, nincs tudomásuk arról, hogy könyvek tűntek volna el az intézményből.

A Központi Nyomozó Főügyészség ugyanakkor megerősítette, hogy az ügyben nyomozás van folyamatban. Tájékoztatásuk szerint a Fővárosi Nyomozó Ügyészség nem egy, hanem több nagy értékű könyv eltulajdonítását vizsgálja. A főügyészség jelezte: a 24.hu által megismert információk nem minden részletükben pontosak, ugyanakkor a nyomozás érdekeire hivatkozva további részleteket nem közöltek.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A Nyugat nem csak tájékoztat, hanem segít eligazodni a Budapesten kívüli világban is. Helyben vagyunk, ahol szükséged van ránk! Megmutatjuk, ami fontos, elmagyarázzuk, amit tudnod kell.
Támogasd a Nyugat.hu-t!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek