Donald Trump amerikai elnök megalapította a Gázai béketanácsot, amelynek célja az októberben aláírt megállapodás alapján a palesztin területeken létrehozott átmeneti szakértői kormány munkájának felügyelete. A testület vezetője maga az amerikai elnök lesz, a nyolc fős vezető testület tagjai között pedig olyan nemzetközi politikusok és szakértők szerepelnek, mint Marco Rubio amerikai külügyminiszter, Tony Blair volt brit kormányfő és Jared Kushner - írja a hvg.hu.
A béketanácsba meghívást kapott több politikai vezető is, köztük Orbán Viktor magyar miniszterelnök, Recep Tayyip Erdogan török, Abdel Fattah al-Sziszi egyiptomi és Javier Millei argentin államfő, valamint Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában elmondta, hogy a meghívást megtiszteltetésnek veszik, és Magyarország részt vesz a tanács munkájában. Hozzátette, hogy a magyar kormány számára kiemelten fontos a Közel-Kelet békéje, mivel a térség biztonsági helyzete hatással van Közép-Európa biztonságára.
A testület feladata, hogy a szakértői kormány tevékenységét felügyelje, és tanácsot adjon a régió stabilitása érdekében. A 15 tagú béketanácsban több nemzetközi politikus és szakember kap helyet, köztük török, kanadai és albán vezetők, valamint az ENSZ közel-keleti békekoordinátora.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!