Tüntetést szervez Pintér Bence győri polgármester

Az eltűnt 1,7 milliárd forint miatt.

Február 20-án, jövő pénteken találkozunk az egyik helyi büntetőeljáráshoz kötődő Vaskakas-Schäffer-épületegyüttes mellett, a Bécsi kapu téren, 16:30-tól - írja Pintér Bence győri polgármester, aki demonstrációt szervez az aznapi közgyűlés előttre.

Keddi posztjában Pintér azt írja, hogy "eltűnt 1,7 milliárd forint, és a Fidesz 168 órája nem tud egyenes választ adni arra az egyszerű és egyértelmű kérdésre, hogy hova."

A polgármester szerint február 4-én, a közgyűlésen a Győr-Szol Zrt. elnök-vezérigazgatója, Sárkány Péter hazudott neki, amikor azt mondta, hogy „holnap írásban” elküldik a kért adatokat, szerinte ugyanis azóta sem küldtek semmilyen adatot.

Mint azt korábban megírtuk, az ügy miatt korábban Pintér a közgyűlés feloszlatását kezdeményezte, de azt a fideszes képviselők nem szavazták meg és fegyelmi eljárást indítottak a polgármesterrel szemben.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Ha további híreket és információkat is szeretne megtudni Sopronból és környékéről, iratkozzon fel az enyugat.hu facebook oldalára

Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet