Sulinet Expressz: 23 milliárdos forgalom fél év alatt

Több mint 55 ezer számítógéphez jutottak a magyar családok a Sulinet Expressz első féléve alatt, a forgalom pedig meghaladta a 23 milliárd forintot. Az oktatási miniszter úgy véli, lemaradásunkat négyszer ekkora tempóval lehetne behozni. Magyar Bálint, aki az Infokommunikációs technológiák az iskolában elnevezésű konferencián vett részt a brit fővárosban, elmondta: a Sulinet Expressz program "adalék lehet" ehhez a fejlesztési programhoz. A miniszter kiemelte: a program 23 milliárd forintos forgalommal zárta az első félévet, ami azt jelenti, hogy 55-60 ezer számítógép került a családokhoz. Nyugat-Európában azonban a háztartások 60 százalékában van számítógép, és ha Magyarország ehhez fel akar zárkózni, akkor évente 450 ezer számítógépnek kellene a magyar háztartásokba kerülnie - mondta Magyar Bálint. Hozzátette: Magyarország versenyképessége a jövőben azon fog múlni, hogy a digitális kultúra általánossá válik-e. A miniszter szerint vannak mindazonáltal olyan területek, amelyeken Magyarország a világ élvonalában jár; ilyen például a digitális tananyagfejlesztés
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek