Fazekas Róbert Vida Józseffel, Annus Adriánnal és Füzi Gáborral kelt útra. Vezetőedző, erőnléti edző és a régi jó barát, az Európa-bajnok kalapácsvető, aki sérüléséből lábadozva segíti a munkáját.
Hét óra és Deak Bill számok egymás után. Ennyit vezetett és ezt hallgatta Fazekas Róbert. Szívesen vezetett volna más is, de ő nem adta ki kezéből a kormányt. Sőt az első komolyabb pihenőre is Zágrábig kellett várni. Szereti egyben letudni a dolgokat. Este érkeztünk meg a szállásra, ahol már csak arra jutott idő, hogy megnézzük a fedett pályás EB aznapi összefoglalóját. Chambers visszatéréséről beszélgettünk és azon elmélkedtünk, hogy ilyen jó időben miként lehet fázni. Az apartmanba ment a fűtés. Lekapcsoltuk.
Kezdődik a munka
Ragyogó napsütés és enyhe szél volt az első edzésnapon. Ennyi már elég volt ahhoz, hogy jókedvűen induljon az edzéshét. A splitiek imádják Blanka Vlasicot és a Hajduk Splitet. Az előbbi ezúttal nem lett világbajnok, szomorkodtak is ezért a horvátok. Hétfőn a sporttelepen is ez volt a fő téma.
A Hajduk Split pedig minden házfalon visszaköszönt. Ahol egy négyzetcenti szabad felület is maradt, ott máris elfért egy Hajduk címer.
Lendületesen kezdődött egyébként az edzőtábor első tréningje. A széljárás is Fazekas kedvében járt, a diszkosz is szállt. A dobóedzés után jöhetett az első ebéd, tengeri hal, egyelőre mirelit. Nem volt rossz, de úgy döntöttünk, legközelebb már frisset veszünk a halpiacon.
Fazekas programjában egyébként aznap még nyújtás és konditermi edzés szerepelt. Este Torrentét néztünk
Kishal is, nagy hal is
Szerdán korán reggel indulás a halpiacra. Murénák, ráják, cápák, rákok, kagylók és a különféle tengeri halak ficánkoltak az asztalon. Végül makréla került előbb a a szatyorba, majd rozmaring és fokhagyma társaságában a sütőbe.
Finom lett.
A szerda egyébként pihenő nap volt, mindössze egy délutáni átmozgató tréning volt.
Volt időnk tehát megnézni Splitet. Csodaszép. Rengeteg római kori emlék és csodálatos tengerparti sétányok. Kár, hogy az itteniek nem figyelnek a tisztaságra.
A hangulaton azonban ez sem ront. A parton pétanque-ozó öregurak és sorolhatnánk hosszasan azokat az okokat, amiért érdemes ide eljönni.
Pénteken pihentek a diszkoszok, súlygolyó került elő. Erősítésnek kiváló. A helyi edző pedig spliti borral és házi kaláccsal érkezett.
Szombat délelőtt a jó időt kihasználva még egy dobóedzést tartott Fazekas. Aztán hazaindultunk. Szólt Bill kapitány. Nem pontosan figyeltem, de mintha a berlini augusztusi világbajnokságról lett volna szó.
Vagy csak álmodtam?