Hétfőn, az olimpia harmadik napján 22 sportágban zajlottak a vetélkedések, a magyarok nyolcban voltak érdekeltek. Összesen 15 számban avattak bajnokot. A legkellemesebb meglepetést Szabolcsi Szilvia okozta, aki a kerékpárosok 200 m-es repülőversenyében bejutott a világ legjobb nyolc versenyzője közé, vagyis kedden a negyeddöntőben folytathatja szereplését. Az uszodában éremeséllyel rajtolt 100 m mellen az egy nappal korábban Európa-csúcsot javító Kovács Ágnes, de a rendkívül színvonalas és szoros csatában csak az 5. hely (1:08.09) jutott neki. A többi magyar felemás szereplést mondhat magáénak, de többnyire az eredmények elmaradtak a várttól, s be kellett érni szerény helyezésekkel. A férfi légpuskások között ez Sidi Péternek 15-17. helyet jelentett, s hasonló a megítélése a férfi párbajtőrcsapat 7. helyezésének is. A cselgáncsozó Illyés Miklós egy-egy győzelem és vereség után kissé balszerencsésen búcsúzott és maradt helyezetlen Győzött, de a papírforma szerint sokra nem megy vele az asztaliteniszezők egyéni selejtezőjében érdekelt Molnár Zita. Az Alliquander Anna, Remsei Mónika könnyűsúlyú kétpárevezős egység futamában csak hatodik lett, s a reményfutamból kísérelheti meg a középdöntőbe jutást. A szörfversenyen, három futam után a Gádorfalvi-testvérek őrzik helyüket (Áron a 22., Luca a 27.).
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!