Több mint 3 millióval megrövidítette két vasi fiatal egy barátjuk édesanyját

Kihasználták a fiatal lány figyelmetlenségét.

A Szombathelyi Járási Ügyészség lopás bűntette miatt emelt vádat azzal a fiatalkorú fiúval és társával szemben, akik a vád szerint 2019 nyarán és őszén összesen 3.419.000 forintot tulajdonítottak el ismerősük édesanyjától egy Szombathely közeli községben – áll a Vas Megyei Főügyészség közleményében.

A vádirat szerint 2019. augusztusában a sértett kiskorú lánya megengedte a fiatalkorú vádlottnak és más ismerőseinek is, hogy náluk aludjanak és napközben több órára magukra hagyta őket a házban. A fiatalkorú vádlott ez idő alatt bement a sértett szobájába és eltulajdonított onnan 300.000 forint készpénzt.

2019. októberében, amikor a fiatalkorú vádlott egy baráti társasággal együtt ismét a sértett lakásán tartózkodott, a sértett kiskorú gyermekének figyelmetlenségét kihasználta és társával együtt bementek a sértett szobájába és onnan elloptak 2.780.000 forintot és 1.140 amerikai dollárt.

A bűncselekménnyel okozott 3.419.000 forint kár nem térült meg.

A vádlottak büntetőjogi felelősségéről a Szombathelyi Járásbíróság, mint fiatalkorúak bírósága fog dönteni.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek