Digitális táblával a krétapor ellen - Több mint 400 millió a szombathelyi suliknak informatikára

Digitális táblát, személyi számítógépeket, nootebookot, projektort és kivetítőket vásárolhat 28 szombathelyi iskola. Tíz éve nem látott informatikai fejlesztés az oktatásban.

Két pályázaton is sikeresen vett részt a szombathelyi önkormányzat. A Nemzeti Erőforrás Minisztériumtól 38 -, míg a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program pályázatán 364 millió forintot nyert el a városvezetés. A pénzből mintegy 28 oktatási intézmény eszközfejlesztését segítik. Ennek során 726 asztali számítógépet és 196 tantermi csomagot vásárolnak az iskoláknak. Így interaktív táblákkal, notebookokkal, projektorokkal és digitális oktatási anyagokkal gazdagodnak a termek.

A pályázat kiírása során a fogyatékkal élőkre is gondoltak, 4 nagyothalló, 8 gyengén látó, 1 vak, és 28 mozgássérült csomag segíti a diákokat. Jelenleg a közbeszerzések folynak. A kisebb összegű projektet 2011 június 30-ig, míg a nagyobb támogatás összeggel járó beruházást jövő év július 31-ig kell bejezni – ismertette a részleteket egy ma tartott sajtótájékoztatón Dr. Puskás Tivadar polgármester.

A város első embere hozzátette, hogy még mindig van olyan intézmény, ahol nem megfelelő a számítástechnikai hálózat, vagy nem korszerű az internet elérhetőség. Ezek fejlesztésére az önkormányzat 27 millió forintot különített el.

Egységes fejlesztés

Lazáry Viktor alpolgármester hangsúlyozta, hogy egységesíteni szeretnék a városi közintézmények informatikai fejlesztését. Ezt külön feladatként a polgármester bízta rá. Így a közeljövőben vizsgálni fogják, hogy melyik intézmények mire lenne szüksége, továbbá a politikus arra bátorítja az közületek vezetőit, hogy forduljanak hozzájuk bizalommal, szaktanácsért a beszerzések előtt. Ezzel kizárva, hogy nem megfelelő minőségű, árú és kihasználtságú hardvereket, szoftvereket vásároljanak.

Keringer Zsolt osztályvezető kérdésünkre elmondta, hogy az informatikai fejlesztéseknél figyelnek arra, hogy a diákok rendeltetés szerűen használják az eszközöket, az oktatási intézményekben külön tűzfal védi az internet káros tartalmától a gyerekeket.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet