Élesítik a túlóratörvényt a hadseregben, ahol az eddigi 300 óra helyett négyszáz órára emelték az egy naptári évben megkövetelhető túlóra számát - írta az Mfor.hu egy kedd este benyújtott, a honvédek jogállását is érintő salátatörvény alapján. Ráadásul a túlszolgálat ráadásul több is lehet: egyrészt, kivették az eddigi 300 óra előtt álló „legfeljebb” szót, másrészt, a vészhelyzetben végzett pluszmunka nem is számít bele ebbe a keretbe. Erről az április 16-i kormányrendelet döntött. Nehezíti a helyzetet, hogy az időkeret alkalmazása esetén a munkáltatói jogkört gyakorló a túlszolgálatot nem előre rendeli el, hanem annak időtartamát az időkeret lejártakor állapítja meg. A terhelés már így is komoly, a mostani veszélyhelyzetben a katonák heti szolgálatteljesítési ideje heti hatvan óra lehet. A honvédek jogállásáról szóló törvény szerint általános szolgálati rendben heti 40 óra, készenléti jellegű beosztásban pedig heti 54 óra volt eddig a szolgálatteljesítési idő.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot! Támogasd a Nyugat.hu-t!
A Nyugat nem csak tájékoztat, hanem segít eligazodni a Budapesten kívüli világban is. Helyben vagyunk, ahol szükséged van ránk! Megmutatjuk, ami fontos, elmagyarázzuk, amit tudnod kell.
Támogasd a Nyugat.hu-t!