Jugoszláviába utazni veszélyes

A Külügyminisztérium felhívja a Jugoszláviába készülő magyar állampolgárok figyelmét, hogy fontolják meg utazásaik ideiglenes elhalasztását, az átutazás helyett pedig alternatív útvonalat válasszanak - közölte a tárca szóvivője. Horváth Gábor utalt arra, hogy a szerb demokratikus erők vezetői egyértelműen jelezték: a polgári engedetlenség eszközeivel is élni fognak. Céljuk ugyanis az, hogy rábírják a belgrádi rezsimet a múlt vasárnapi választások valós eredményeinek elismerésére. - Ennek sorában péntek délutántól sor kerülhet Szerbiában a határátkelőhelyekhez vezető utak, illetve a belső úthálózat kulcsfontosságú részeinek lezárására - mondta a szóvivő. Kifejtette, hogy a demokratikus erők által szervezett megmozdulások és akciók várhatóan komoly fennakadásokat okoznak majd Belgrád és a szerbiai városok közlekedésében, sőt Szerbia fokozatos megbénulásával is számolni kell.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek