Valószínűleg végleg beszünteti a termelést a felszámolás alatt álló, Szombathelyi Savatex Kft., amely munkaruházati termékekhez gyártott szövetet, mondta Kulcsár Sándor, a cég ügyvezető igazgatója. A jelenleg 330 embert foglalkoztató társaság ellen egy szállító és az APEH kezdeményezett felszámolási eljárást, amelyet a bíróság szeptember 19-én jogerőre emelkedett határozatában rendelt el. A gyárban már harmadik hete beszüntették a termelést, a dolgozók rendelkezési állományban vannak, alapfizetésüket kapják és otthon várják a fejleményeket. A felszámolást végző Kossuth Holding képviselője kedden az üzem dolgozóit munkásgyűlésen tájékoztatta, hogy egyelőre nem vezetett eredményre a felszámolónak az a törekvése, hogy a működőképes gyárat értékesítse. Kulcsár Sándor szerint, ha néhány napon belül nem jelentkezik befektető, vagy aki legalább a termelés fenntartása mellett bérbe venné az üzemet, végleg be kell zárni a gyárat. Az üzem újraindításához - az ügyvezető igazgató szerint -legalább 40-50 millió forintra lenne szükség. A Savatex Kft. 1997-ben a Latex felszámolása után alakult meg 3 millió forint törzstőkével, amit később 10 millió forintra emeltek. A vállalkozás 1998-ban még 1 milliárd 50 millió forintos árbevétel mellett 25 millió forintos nyereséget ért el, 1999-ben azonban árbevételük 880 millió forintra csökkent és 20 millió forintos adóságot halmoztak fel. Az eredmények hirtelen visszaesését az ügyvezető igazgató szerint a piac szűkülése, a Távol-Keletről olcsón, nagy mennyiségben behozott munkaruházati alapanyagok okozták. A Savatex kizárólag a belföldi piacon értékesítette termékeit. Kulcsár Sándor elmondta azt is: a veszteségek felhalmozódásához hozzájárult, hogy az üzem a korábbi Latex termeléséhez volt méretezve. A költségek havonta elérték a 80 millió forintot, amelynek fedezéséhez havi 200 ezer négyzetméter anyagot kellett volna gyártani, ennek azonban csak a 70-80 százalékát teljesítették.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!