A váci szökés részletei

A váci büntetés-végrehajtási intézetből történt hétvégi kettős szökés miatt szolgálatban elkövetett kötelességszegés bűntettének alapos gyanújával eljárást indított a katonai ügyészség egy körletfelügyelő ellen - hangzott el a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságán (BVOP) rendezett sajtótájékoztatón. Bökönyi István országos parancsnok elmondta: a két megszökött elítélt - Brezovszki Sándor és Zsiga Csaba - devizagazdálkodás, gépjármű önkényes elvétele és más bűncselekmények miatt töltötte büntetését, amelynek ideje alatt mindkettőjükkel szemben több új büntetőeljárás is indult. A két elítéltet délután fél öt előtt kísérték le az intézmény kondicionáló termébe edzeni. Az elítélteknek engedélyezték, hogy átmenjenek az edzőterem melletti raktárba, ahol ők elfűrészelték az utcára nyíló ablak fedő rácsát, súlyzókkal lefeszítették a külső hálót, majd matraccsíkokból készített kötélen leereszkedtek az utcára. Ott már várta őket egy fehér sportautó. A szökés utolsó mozzanatát észrevette a technikai ügyeletes, aki nyomban riadóztatta az intézmény állományát és értesítette az objektum külső őreit, ám mire azok odaértek, a két elítélt már elmenekült. Bökönyi István közölte, hogy a váci intézetben tartott vizsgálat további hibákat és hiányosságokat tárt fel. A rendőrség nyomozói Dunakeszi közelében megtalálták azt a fehér Porsche típusú személygépkocsit, amellyel valószínűleg az elítéltek elszöktek, azonban a jármű vizsgálata még nem fejeződött be. A váci börtön országos viszonylatban biztonságos intézménynek számít. Az intézményből utoljára négy évvel ezelőtt történt szökés, de akkor sem a börtönből, hanem mezőgazdasági munkáról.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek